 | Kategória |  | |
| A keresés túl sok találatot eredményez, nem minden találat jelenik meg!  | Cikkek |  | |
| Mai korszerű lakóépületeinket, minél jobb hőszigetelési értékkel rendelkező falszerkezetekkel, fokozott légzárású nyílászárókkal építjük. Korábban ez nem így volt. Régi épületeinket szellős nyílászáróinkkal, magas „k” értékű falszerkezeteinkkel tudnánk jellemezni. Amikor „húzott” az ablakunk, esetleg tömítésekkel korlátoztuk a levegő útját.
Házgyári épületeink tetején szabályozatlan üzemű központi ventilátor üzemelt, mely hatékonyan biztosította a fürdőszobánkból, mellékhelyiségünkből vagy a konyhánkból a kellemetlen szagok eltávolítását. A 80-as években a központi fűtés is elég megbízhatóan működött, s nem is foglalkoztunk az energiapazarlással, amikor melegünk volt ablakot nyitottunk, amikor fáztunk bekapcsoltuk esetleg még az elektromos fűtést is. | | |
|
| | Élménybeszámolót indít a Holcim Hungária Zrt., a magyar Monte Rosa expedíció szervezője. Az expedíció tagjai bemutatják a svájci Alpokban épült, Zürichi ETH Egyetem diákjai által tervezett autonóm menedékházat, mely az élelmiszereken és a főzéshez használt gázon kívül mindent képes előállítani. Fény derül a Hegyikristály titkaira, a kis szobák nagy előnyeire, és megtudhatjuk, miért óriási lehetőség a hazai építészeknek a 2011. március 23-án záródó, 2 millió USD összdíjazású Holcim Awards nemzetközi építészeti verseny. | | |
|
| | Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több családi ház fűtését bízzák kondenzációs fali kazánra. Ez az egyik legkorszerűbb fűtés az igen alacsony károsanyag-kibocsátás, az energiatakarékosság és a szabályozhatóság miatt. Kis helyigény, zárt égésterű üzemmód és csendes üzem teszik még kedveltebbé. | | |
|
| | Passzívház. Manapság menő téma. A játszótér sarkában az öko-tudatos apukák éppen úgy beszélnek erről a témáról, mint a komoly mérnökök a szakmai konferenciák szüneteiben. Szigetelésről, fenntarthatóságról és nulla forintos számlákról értekeznek. Ami közös bennük: nyitottak, érdeklődők, de van 11+1 dolog, amivel mindig összetalálkoznak. | | |
|
| | Furcsán hangzik, de valójában a szalma kiváló építő- és szigetelőanyag. Gondoljunk csak dédapáink házaira! | | |
|
| | Kevés ingatlantulajdonos tudja, hogy otthona hőmérsékletének 1 fokkal való csökkentése háromszor több energiát emészt fel, mint 1 fokkal való felfűtése. Tájékozatlanságunknak megfizetjük az árát: egy átlagos teljesítményű klímaberendezés ugyanis havonta kb. 250 kWh-val növeli meg az áramfogyasztást, ami mintegy 8-10 ezer forintos áramdíjt jelent. | | |
|
| | Az aktív készház több energiát állít elő, mint amennyit elhasznál, viszont az ára csak negyedével több, mint a hagyományos készházé. Tavaly, 2009-ben már elkészült az első aktív készház Magyarországon is. | | |
|
| | Nem is gondolnánk, hogy a fűtésrendszer elvízkövesedése miatt a fűtési és vízmelegítési többletköltségek akár 10-30%-al magasabbak lehetnek. A cső falára belülről egyenletesen lerakódott vízkő jó hőszigetelő, hasonlóképpen kell elképzelni, mintha a radiátort kívülről vékony takaróval letakarnánk. Ugyanez igaz a villanybojler fűtőszálára rakódott vastag vízkőre is, ott a víz felmelegítése megy lassabban. Ugyancsak számottevő költség a kazánrendszerekben rendszeresen eltömődő, elvízkövesedő alkatrészek (szűrők, stb.) cseréje, javítása is. A háziasszonyok is jól ismerik a csapokon és szanitereken megjelenő vízkőképződést, ahonnan erős maró hatású vízkőoldó szerekkel lehet csak a vízkőlerakódást eltávolítani. | | |
|
| | Tervezésekor a lakások „zöldkártyájának” nevezték és már bő egy éve kötelező az új építésű ingatlanokra, de mindannyiunk számára hasznos információkat tartalmazhat az épületek energiatanúsítványa. Jól jön, ha fogyasztáscsökkentő beruházásokat tervezünk, és erre pályázatot írunk, vagy jobb árat szeretnénk kapni, esetleg jobb „árut” keresünk az ingatlanpiacon. A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fontos előrelépésnek tartja az épületek energiatanusítványát. | | |
|
| | Napjainkban az összes energiafelhasználás 40%-a lakások üzemeletetésére fordítódik az Európai Unióban. Ezen belül Magyarországon a felhasznált összes energia 75% -a a fűtésre megy el. Fűtésre fordított energiák csökkentésének egy lehetséges módja passzív házak építése lehet, amelyből eddig csak egyetlen egy készült el Magyarországon, ám Európában már több mint 15000 ilyen ház üzemel. A passzív házak magyarországi terjedését segítheti a Zöld Beruházás Rendszeren belül meghirdetett Klímabarát Otthon program, amely a tervek szerint 2010. október 30-ig pályázatható – tudtuk meg a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület munkatársaitól. | | |
|
| | A tüzelőberendezések működése során égéstermék keletkezik, melyet a berendezés működésétől függően többfajta módon és kéményrendszerrel vezethetünk a szabadba. A kéményrendszer típusának megválasztását elsősorban a tüzelőberendezés működési elve és az égés során keletkező égéstermék hőmérséklete, nyomása, összetétele befolyásolja. | | |
|
| | A könnyűszerkezetes házakat ma még gyakran „leszóló” hangon faházzá titulálják, és mint a tartósság és minőség rovására tett kompromisszum él a köztudatban. Mindez –szakszerű építés mellett-nem igaz! | | |
|
| | A hőszivattyú a környezet energiájának hasznosítására szolgáló berendezés, mellyel lehetséges fűteni, hűteni, meleg vizet előállítani. A berendezés a működtetésére felhasznált energiát nem közvetlenül hővé alakítja, hanem a külső energia segítségével a hőt az alacsonyabb hőfokszintről egy magasabb hőfokszintre emeli, legtöbbször a föld, a levegő és a víz által eltárolt napenergiát hasznosítva. A megoldás jelentősen kevesebb külső energiát igényel, mint a hagyományos fűtési módszerek, de nézzük meg konkrétabban mennyivel olcsóbb az üzemeltetése. | | |
|
| | Karácsony közeledtével sokan hosszú távú beruházásra készülnek, és a kereskedők is ilyenkor különféle akciókkal csábítanak minket. Még ebben a helyzetben is legyünk tudatos fogyasztók, figyeljünk a termék energia- és vízfogyasztására is, hiszen a megfelelő választással a készülék működtetési költsége akár felezhető is. | | |
|
| | A Passzívházépítők Országos Szövetsége nemrég nyílt napokat tartott, amely során az érdeklődők az ország több pontján megtekinthettek már megépült és építés alatt álló passzívházakat. A rendezvény egy nemzetközi nyílt naphoz csatlakozott, melynek keretében világszerte 600, Magyarországon 12 ház volt megtekinthető. Az egyesület ennek kapcsán adott ki sajtóközleményt, mely a passzívházzal kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket válaszolja meg. | | |
|
| | Napjainkban a környezeti problémák miatt teljes joggal fordulunk a megújuló energiaforrások, illetve az azokat is hasznosító berendezések felé. A hőszivattyús technika segítségével a levegőből, a vízből, a talajból nyerhetünk plusz energiát. | | |
|
| | A készenléti áramfogyasztás nagyságrendjére és a standby üzemmód csökkentésének fontosságára, lehetőségeire hívja fel a figyelmet a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület. Magyar kutatók becslése szerint a hazai háztartások éves energiafogyasztásának átlagosan 8 százalékát adja a készenléti üzemmód. Ezek kiküszöbölésével 266 tonnával csökkenthetjük Magyarország éves széndioxid- kibocsátást. Ezzel is teszünk valamit az éghajlatváltozás mérsékléséért és még pénztárcánkat is kíméljük. | | |
|
| | A Föld fejlődésének fenntarthatóságához maga az építészet is hozzájárulhat a maga eszközeivel. A bioépítészet előtérbe helyezi a természetben megtalálható anyagokat, illetve olyan anyagokat használ, amelyek gyártása, előállítása kevés energiát igényel, s kevés környezetszennyezéssel jár. Fontos az is, hogy az egyes épületek kevés, és lehetőleg megújuló energiát hasznosítsanak, a káros anyagok kibocsátása alacsonyan maradjon. Ha pedig az épület elbontásra kerül, a kibontott anyagok ne terheljék a környezetet. | | |
|
| | A lakásfelújítások idején érdemes elgondolkodnunk otthonunk téli melegén, melyben komoly szerepe lehet a külső falak szigetelésének. Ezen eljárással fűtési költségeink 20-30%-át is megtakaríthatjuk. A takarékosság mellett fontos szempont lehet, hogy az energiatakarékossági beruházásokhoz most támogatás is igényelhető. | | |
|
| | Egy átlagos méretű fürdőkád megtöltése 150-160 liter vizet igényel, a zuhany alatt viszont alkalmanként csak 60 liter körüli vizet használunk el. Víztakarékos zuhanyfejjel, csapteleppel, vagy öblítőtartállyal tovább mérsékelhető a vízfogyasztás. Víz- és energiatakarékossági tippek. | | |
|
| | Miért is fontos nekünk, Embereknek, hogy természetes anyagokkal vegyük körül magunkat?
A természetes anyag azért hasznos az Ember számára, mert az élethez szükséges alapelemeket tartalmazza és ezzel segíti, közvetíti, az energia felvételt. Minden olyan anyag, ami nem természetes, mint pl. a szöveteknél a szintetikus anyag, vagy az épületeknél a vasbeton szerkezet, leárnyékolja számunkra az éltető elemeket.
Mi is ez az éltető elem, ami nélkül perceink lennének hátra életünkből. Víz nélkül egy hétig, étel nélkül akár 3 hétig is ellennénk. Hangsúlyozom, csak ellenénk, mert aktív tevékenységet ezek nélkül sem tudnánk végezni, mert a plusz energiák, kb. 20-30%-a táplálék útján jut a szervezetünkbe. | | |
|
| | Egy átlagos magyar család 170 000 - 180 000 Ft-ot költ évente fűtésre, így nagyon fontos, hogy minden lehetőséget kihasználjunk a költségek csökkentésére. A költségcsökkentés egyik fontos módja az időjárás-követő kazánszabályozás. A mai modern kazánok szinte mindegyike tartalmazza az időjárás-követő szabályozást. A cikkből megismerheti a működési elvet és hatását a kazán üzemére | | |
|
| | Nem könnyű eldönteni, hogy régi, energiazabáló izzókat érdemes-e lecserélni takarékos kompakt fénycsövekre vagy más takarékos égőkre. A modern energiatakarékos fényforrások darabja több ezer forintba is kerülhet, így a megtérülés kérdéses. Nézzük meg milyen lehetőségek vannak a világítással való spórolásra. | | |
|
| | Forró a nyár, a falak átmelegednek, egy idő után már nem elegendő az éjszakai szellőztetés. Az energiapazarló klíma helyett az igazi megoldás a hőszigetelés. Hatása hosszan tart, a ráfordított pénz pedig hamar megtérül. | | |
|
| | A külső oldali hőszigetelés előnyei. | | |
|
| | A klímaberendezéseket és geotermikus hőszivattyúkat gyártó és forgalmazó Genex Zrt. a nyár kezdetével hasznos tudnivalókat ajánl, amelyek figyelembevételével könnyebben kiválasztható a megfelelő légkondicionáló. | | |
|
| | Már elcsépelt téma, talán már unalmas is, de még mindig aktuális: emelkednek az energiahordozók árai. Ehhez idén egy újabb jelenség társult: bizony, a gázcsapot el lehet zárni. Ebből pedig előbb-utóbb, de leginkább előbb komoly problémák lesznek. | | |
|
| | Amennyiben olyan döntést kell meghoznia, hogy melyik hőszigetelő anyag felel meg legjobban lakó- vagy irodaépületében a tetőtérbe, a könnyűszerkezetes falakba, ferde tetőre, előtétfalakba és álmennyezetekbe, a kérdést több nézőpontból is mérlegelni kell. Valószínű, hogy a legjobb ár-érték arányt, a legjobb szolgáltatást és a legmodernebb anyagot keresi. | | |
|
| | Az égési folyamathoz (amely a hőenergia előállításának egyik lehetősége) három feltétel egyidejű teljesítése kell. Biztosítani kell az égéshez szükséges energiahordozót (például a földgázt), az oxidáló közeget (levegőt) és a gyulladási hőmérsékletet. Az égés sebessége a két gázkeverék keveredési arányától függ. A szolgáltatott földgáz esetében az égési sebességet befolyásoló tényezők közül a légfelesleg tényező értékét tudjuk befolyásolni a karbantartás elmulasztásával. A kiáramló gáz sebességét állandónak feltételezve, a szükségesnél kevesebb levegő hozzákeverésével a lángfront az égőcső irányába kezd terjedni, aminek hatására visszaégés következik be. | | |
|
| | Ahhoz, hogy megértsük az energiatakarékosságot, és az ezzel kapcsolatban felvetődő kérdéseket, érdemes egy rövid történeti áttekintést adnunk. | | |
|
| | Aki nézte már hitetlenkedve a januári gázszámláját, az tudja, hogy házának hőszigetelése nem kielégítő. Sokan vagyunk így. Az energiatakarékosságot megkövetelő hazai szabályozás ma még nem támaszt túl szigorú követelményeket, de az épületek többsége azonban még ezeknek sem felel meg. Természetes tehát, hogy szigetelni kell az épületeket és ezalatt legtöbbször a homlokzat hőszigetelését értjük. Így már csak egy kérdés marad: Milyen vastag legyen az AT-H80 lemez, vagyis: mennyire szigeteljen a fal? | | |
|
| | Tervezési szinten, amikor egy adott épület, lakás, létesítmény hőveszteségét határozzuk meg, a korszerű építőanyagok alkalmazása mellett kicsi fűtőteljesítményt mutat a számítás. Ezt pozitívan értékeljük, hiszen egy kisebb teljesítményű berendezés kevesebbe kerül, a pontos számítás gazdaságos energiafelhasználást eredményez. | | |
|
| | Az energiaárak emelkedése, valamint a környezetszennyezés kapcsán egyre többet hallunk kis fogyasztású gépkocsik térhódításáról nagyfogyasztású társaikkal szemben. Vajon ugyanilyen nyilvánosságot kap-e az alacsony energiafelhasználású épületek építése? Ösztönzi-e valaki a befektetőket vagy akár a saját házat építőket, felújítókat, hogy energiatakarékos vagy minimális energiaigényű passzívházakat építsenek? Sajnos ezen a téren nagy elmaradásunk van, ezért lenne nagyon fontos, hogy legalább az ismeretterjesztés keretein belül több szó essék ezekről a megoldásokról, hiszen az előírások és a támogatások nem egyértelműen és nem jó irányban mozdítják el a nem kellőképpen felvilágosított építtetőt. | | |
|
| | Miért érdemes szobatermosztátot használni és milyen szempontokra kell odafigyelni a vásárlásnál? Hogyan kerüljük el a túlfűtést? Mennyi energiaveszteséggel kell számolnunk, ha 1 C°-kal többet fűtünk a szükségesnél? Körkép. | | |
|
| | A hagyományos égéssel működő kazánoknál a vízgőz, vagyis a benne lévő rejtett hő a termelődött füstgázzal együtt távozik a kéményen keresztül. A kondenzációs technológia elsődleges célja az, hogy a füstgázzal távozó rejtett hő mennyiségét drasztikus módon lecsökkentse, azaz a fűtőanyagban rejlő energiát a kondenzációs kazánok maximális mértékben hasznosítsák. | | |
|
| | Még napjainkban is számtalan olyan hely van, melyet a villamos hálózat nem ér el, így áramellátás hiányában sokan nélkülözik a mások által megszokott komfort érzetet. Az ilyen tájakon néha az egyetlen megoldás az, hogy helyben állítsuk elő az energiát a költségesebb hálózat kiépítése helyett. Az autonóm energiaellátást szélenergiából, napenergiából is de leginkább ezek együttesének felhasználásával tudjuk megoldani. | | |
|
| | „Reformokat, reformokat, reformokat!” - kiáltják egyre többen, ahogy a forint árfolyama és a gazdaság mutatói mind mélyebbre süllyednek. A kormány reformtervei mellett egyre több alternatív reformelképzelés és születik. A javaslatok egyik közös eleme az ingatlanadó bevezetése. A Reformszövetség általános értékalapú ingatlanadóban gondolkodik, melynek mértéke 1 százalék lenne, s csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanokra vetnék ki. Nézzük meg, mivel járna egy ilyen adó bevezetése! | | |
|
| | A lassan menetrendszerűnek mondható januári gáz-, illetve olajcsapelzárások után sokak fejében megfordul a gondolat: valami más fűtési megoldásra lenne szükség. | | |
|
| | A Pest megyei községben, Szadán épült fel az első magyar családi ház, amely megkapta a darmstadti Passivhaus Institut minősítését. A minősítő intézet mérései alapján az épület négyzetméterenként és évente mindössze 13 kilowattóra energiát használ fűtésre és hűtésre. A ház 220 ezer forintos négyzetméteráron készült el. | | |
|
| | Egy gázkészülék vagy kémény rossz állapota nemcsak a közvetlen felhasználókat, hanem a környezetüket is veszélyezteti. A balesetek egyik fő oka, hogy még mindig kevesen érzik a fontosnak a tüzelőberendezések és az azzal funkcionális egységet képező kémények időszakos karbantartását. Sok esetben a hiányos ismeretek és a hanyagság vezetnek tragédiákhoz. A következőkben olyan praktikus tanácsokat szeretnénk adni, amelyek a szakember által végzett felülvizsgálatot ugyan nem pótolják, de betartásukkal időben fény derülhet a kazán vagy a kémény nem megfelelő működésére és elkerülhetővé válhatnának a balesetek. | | |
|
|  | Bejelentkezés |  | |
 | Kapcsolódjon be! |  | |
 | Kapcsolatok |  | |
 | Hirdetések |  | |
|